GOKVI Jharna Kala kiállítás
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet GOKVI A kiállítás felépítésére 2023. november 4-én került sor. Az Intézetben tartózkodó dolgozók élénk érdeklődéssel kísérték a négy helyszínen folyó
Békefutás
Tégy egy lépést a békéért!
A Békefutás filozófiája nagyon egyszerű. Ha teszek egy lépést egy erőfeszítést a békéért, ha csak egy percre is békésebbé válok, akkor ezáltal a világ is békésebb lesz, mert egyének sokaságából áll a társadalom. A világ béke az egyének békéjéből indul. Ne bíráljuk a világot, tegyük meg azt, amit mi meg tudunk tenni egy jobb világért. Törekedjünk a békére minden napi életünkben és ezzel jó példát mutathatunk a környezetünknek.
Reméljük, hogy rendezvényünk hitet és reményt ad hogy saját világunkat mi tudjuk alakítani.
A Sri Chinmoy Egység-Otthon Békefutás az egész világot átfogó fáklyás váltófutás. Az emberiség béke iránti törekvését fejezi ki. 1987-ben indította útnak Sri Chinmoy a futást és azóta több mint 150 országban, több millió emberhez jutott el a béke üzenete ilyen módon. Azóta több mint 630 000 km-t tettünk meg a fáklyával. A Békefutás támogatások nélkül, önzetlen erőfeszítésből jön létre minden évben.
Olyan híres személyiségek támogatták rendezvényünket, mint II. János Pál Pápa, Nelson Mandela, Muhammad Ali, Teréz anya.
A Peace Run olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A békét jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra.
SPORT
A Békefutás a mozgás és a sport összekovácsoló ereje által fejleszti az egyének és közösségek közötti összetartozást és barátságot.
A Békefutás alapítója
Sri Chinmoy a Békefutást a szeretet, béke és egység jegyében indította útjára 1987-ben. Sri Chinmoy sportoló, filozófus, zenész, képzőművész és költőként is aktív volt egész életét a világ béke ügyének szentelte. Tevékenysége elismeréséül hazánkban megkapta a Pro Cultura Hungarica, és a Magyar Köztársaság Érdemrendje kitüntetéseket.
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet GOKVI A kiállítás felépítésére 2023. november 4-én került sor. Az Intézetben tartózkodó dolgozók élénk érdeklődéssel kísérték a négy helyszínen folyó
2023.08.12. 200 gyermek énekel Pécsen a Kodály Központban a békéért Egy varázslatos koncertre hívjuk Önöket, amely életre szóló élményt fog jelenteni a fellépők számára és
A zene az univerzális nyelv, amin keresztül érzéseket közvetíthetünk egymásnak szavak nélkül. Ha át tudjuk adni a zene hullámainak magunkat egy csodálatos pozitív világot tudunk
A Duna Sri Chinmoy Békefolyó A 2022-es európai békefutás célja a Duna folyó – ami 10 országot szel át – Békefolyóvá nyilvánítása. Magyarországon Baja városára
Békefutás 2023 Világ legnagyobb váltófutása Magyarországon „Tégy egy lépést a békéért! A Sri Chinmoy Egység-Otthon Békefutás az egész világot átfogó fáklyás váltófutás. Az emberiség béke
Koronavírus-maradj otthon készíts videót Az Egységszív Alapítvány amatőr színjátszó pályázatot hirdet családok, együtt élők számára. Mit kell tennetek: Töltsetek le egy színdarabot a megadottak közül
Győri Gyermekhangok a Békéért koncert Az eseményt elhalasztjuk, amikor az egészségügyi helyzet megengedi meg fogjuk rendezni! Szeretnénk világrekordot felállítani a legnagyobb békedalokat éneklő nemzetközi gyermekkórus
Pannonhalmán Forrásművészet kiállítás Alapítványunk munkatársai január 13-án kora délután kezdték el a Forrásművészet kiállítást felépíteni a pannonhalmi Szent Benedek Általános iskolában. A kiállítás abból a
A sziráki óvodát támogattuk 2019.12.02. Meglátogattuk Nógrád megye Szirák község Aprófalva Óvodáját! Nagy szeretettel fogadtak a gyerekek, örömmel szaladtak elénk a friss hóban. Megkínáltak egy
Jharna Kala képeket adtunk Previous Next 2019.november 19-ére képátadó ünnepséget szerveztünk három olyan intézménynél, melyek az elmúlt időszakban a Jharna-Kala kiállítás befogadói voltak. A kisbéri
koncertek
Az Egységszív Alapítvány kulturális és multikulturális programokat szervez: a sport, egészséges életmód és a művészeti tevékenységek támogatásával.
A harmónia, a külső-belső béke elősegítése az emberek egyéni életében és közösségi szinten Sri Chinmoy filozófiájának és útmutatásainak alapján.
Egységszív Alapítvány
1126 Budapest Böszörményi út 42.
Adószám: 18599907-1-43
email:alapitvany@egysegsziv.hu
telefon:+36 70/7028-133