Spirituális élet

Az élet teljessége

Az álmodásban, és a lehetetlen álmok

Kinyilvánításában rejlik.

 

Spirituális ébredése hajnalán a gyermek megkérdezi édesanyját: „Hol van Isten?” Az anya azonnal azt válaszolja: „Isten a Mennyben van.” Erre a gyermek megkérdezi: „Hol van a Menny?” Az anya azonnali válasza: „A Menny fent van az égben”. A gyermek elégedett, úgy érzi anyja válasza kielégítő. Azután, amikor a gyermek nagyobb lesz, és a tanárának teszi fel ugyanezt a kérdést: „Hol van Isten?” a tanár azt feleli, hogy Isten vagy a Mennyben van, vagy pedig a gyermek saját szívében.

Később, mikor a gyermek fiatal felnőtté serdül, talán mélyen magába akar merülni, hogy saját maga meglássa, hol van Isten. Azután végül hall róla, hogy vannak spirituális tanítók, akik megvalósították Istent. Elmegy egy spirituális mesterhez és Isten hitelességéről kérdezi. Amikor meggyőződött róla, hogy Isten létezik, azonnal azt kérdezi: „Hol van Isten?” A spirituális mester elmondja neki, hogy Isten mindenhol és mindenben ott van. De amíg a kereső saját maga meg nem valósítja Istent, ez csak mentális ismeret lesz. Mélyen magába kell merülnie, hogy érezze ezeket az igazságokat. Isten ott van a szív helyeslésében, és Isten ott van a száj tagadásában. Mikor a szív igent mond, Isten jelen van az igenben. Isten látható, tényleg ott van. Azonban amikor beszélni próbálunk Istenről, gyakran kétségek gyötörnek és saját belső érzéseink zavarosak. A száj azt mondja: “Nem, nincs Isten”, de Isten ott van még abban a szájban is, amely tagadja Őt. Viszont csak a szívben lehetséges, hogy lássuk és érezzük a legmagasabb Isteniséget, és azzá növekedjünk.

Kétféle ember él a Földön: spirituális ember és nem spirituális ember. A spirituális embereket a nem spirituálisak gyakran azzal vádolják, hogy nem normálisak. Azt feltételezik róluk, hogy a fellegekben akarnak élni és holdfényt enni. Nincs valóságérzékük és áltatják magukat. Gyakran érik őket ilyen vádak. A spirituális emberek azonban azt mondják, hogy ők teljesen normálisak, a nem spirituális emberek viszont abnormálisak

A nem törekvő ember a spirituális embert azzal vádolja, hogy nem fordít kellő figyelmet a külső életre. A valóban spirituális ember azonban mindenképp teljes figyelmet fordít a külső életre. Ha nem őszintén spirituális a szó valódi értelmében, akkor a spiritualitásra hivatkozva semmibe veszi és becsméreli a külső világot. A külső világ azonban Isten megnyilvánulása. Ha valaki meg akarja valósítani a legmagasabb Igazságot, hogy veheti semmibe Isten külső megnyilvánulását? A valóban spirituális ember nem veszi semmibe a külső világot. Épp ellenkezőleg, elfogadja a világot. Elfogadja a világ kihívását. Azután legyőzi a világ tudatlanságát és Bölcsesség- Fényét felkínálja a nagyvilágnak. A nem törekvő emberek gyakran azt mondják, hogy a spirituális ember fél a világtól. Gyáva. Nem száll szembe a világgal, elmenekül és elrejtőzik, mint egy tolvaj, míg a közönséges, nem törekvő ember viseli az egész világ felelősségét. De szeretném elmondani, hogy ha egy valódi spirituális személy nem folyik bele a világ tevékenységeibe, az azért van, mert éppen felkészül rá, hogy a világ felelősségét viselje. Nagyon jól tudja, hogy egyedül Isten adhat neki végtelen Fényt, végtelen Üdvösséget, végtelen Békét és végtelen Erőt, hogy a világ arcát megváltoztathassa.

Száradá Dévi, Sri Rámakrisna hitvese, mondott valami nagyon jelentőségteljest: a spirituális ember és a közönséges ember közötti különbség nagyon egyszerű. Könnyen észreveheted a kettő közti különbséget. A közönséges ember sír és keserű könnyeket hullat, amikor közelít felé a halál, míg a spirituális ember, ha igazán spirituális, nevet és nevet, amikor a halál közelít, mert számára a halál csak tréfa, semmi más.

Forrás: Sri Chinmoy: A spirituális élet. A könyv itt vásárolható meg.